KeszthelyStart.hu

RSS
KeszthelyStart
2018. Apr. 21.

Friss hírek

Nem emelik az idegenforgalmi adót Hévízen PDF Nyomtatás E-mail
Hévízi hírek
Írta: Administrator   
2011. szeptember 06. kedd, 10:06

Nem emelik az idegenforgalmi adót Hévízen. Az idegenforgalmi adó mértékéről, a rendőrséggel való együttműködésről, önkormányzati társaságok idei évi első féléves gazdálkodásáról tárgyalt többek között a hévízi képviselő-testület augusztus 30-i soros ülésén, melyen több mint 40 napirendi pont került a városvezetők elé.

Az idei évi szinten kívánja tartani 2012-ben is az idegenforgalmi adó mértékét az önkormányzat – minderről a szobakiadók szövetségével történt tárgyalásokat és egyeztetéseket követően döntött a testület. A határozatnak köszönhetően, bár a törvény 450 forintban is engedné az adó mértékét meghatározni, marad a jelenlegi, 420 forintos díjtétel.

Kikerült a 400 forintos parkolási zónából a Jókai utca, az itteni parkolás ezentúl 200 forintba kerül óránként. A nemrég elkészült Hévíz Kártyának köszönhetően pedig az ezzel rendelkező vendégek a nagyparkolóban plusz egy óra ingyenes parkolásra is jogosultak.

Elfogadta a testület a Hévízgyógyfürdő Nonprofit Kft., az Aquamarin Szállodaipari Kft., a Hévízi Turizmus Nonprofit Kft., valamint a Hévízi Televízió Nonprofit Kft. idei évi első féléves gazdálkodásáról szóló beszámolót, valamint az önkormányzat 2011. évi költségvetésének I. félévi végrehajtásáról szóló beszámolóját. Utóbbi kapcsán elhangzott: a bevételek és kiadások időarányosan teljesültek, az idegenforgalmi adóbevételek pedig az elvárásoknál nagyobb mértékben teljesültek eddig.

A képviselő-testület Illés Fanni paraúszó, a Keszthelyi Máltai Szeretetszolgálat, valamint az erdélyi árva gyermekeket támogató Csibészek Fiatalokat Támogató Alapítvány munkáját 100-100 ezer forinttal támogatta.

Felülvizsgálták a város esélyegyenlőségi programját, valamint Hévíz partnerkapcsolatainak bővítési lehetőségét is. Utóbbi aktualitását a szlovákiai magyar lakosú Dunaszerdahely és az oroszországi Pjatyigorszk írásbeli megkeresése adta, de személyes megkeresések nyomán német, osztrák és olasz településekkel történő kapcsolatfelvétel lehetőségének vizsgálatáról is született elhatározás.

Kiválónak, és a nyári időszak tapasztalatait vizsgálva eredményesnek minősítette a helyi és keszthelyi rendőrkapitánysággal  való együttműködését a város. A hatékonyabb munkavégzés érdekében az önkormányzat támogatni kívánj a hévízi őrs járőr szolgálatát, valamint a kapitányság benzinköltségeit. Hamarosan bevezetésre kerül a közterület-felügyelet és a hévízi őrs közös feladatellátása is, a járőrállomány négy fővel bővült, a közterült-felügyelet létszáma pedig hamarosan egy fővel emelkedik – mindezek az intézkedések szintén a közbiztonság további erősítését szolgálják. Papp Gábor polgármester rámutatott: rendkívül kedvezőek voltak a tapasztalatok a lakosság és vendégek körében a kerékpáros rendőrszolgálat működésété illetően is.

A testület foglalkozott a Festetics György Művelődési Központ első félévben végzett munkával. Ezzel kapcsolatosan elhangzott: számos nívós, rengeteg vendéget vonzó programot vezényelt le a művelődés, melyek pozitív hatással voltak és remélhetőleg lesznek is a helyi vállalkozásokra, az önkormányzat térségi kulturális központ szerepének erősítésére, és általában a város vendégforgalmára.

A képviselők szavaztak arról is, hogy 3 millió forinttal támogatják a keszthelyi kórház céltámogatással megvalósuló eszköz beszerzését. Ezzel Hévíz komoly lépést tett abban az irányban, hogy a térségben meghatározó szereppel bíró keszthelyi kórház lehetőségeinek bővítését segítse, ezáltal Hévíz és a térség lakossága ellátásának hatékonyabbá tételében is támogassa az előremozdulást. (heviz.hu)



Newer news items:
Older news items: